2016. november 30., szerda

Göd ellen továbbra sem megy

A tabella második helyén álló gödiekhez látogattunk november 19-én. Nem fogtunk ki jó napot, így az ellenfél kifogott rajtunk. 


Az újonc Göd III. menetelése nem oly nagy meglepetés, hiszen a csapat részben a Gödi SE II-re, a megye B tavalyi bajnokára épül. Valószínű, hogy ez a csapat is osztályt vált, és jövőre a megye A-ban folytatja, főleg azután, hogy legközelebbi üldözőjüket is legyőzték. 

Ezek volnánk mi.


A rangadó mindkét páros mérkőzését megnyertük, ami nem feltétlenül jó jel, mert Őrbottyán ellen is így kezdtünk, aztán 2:16 lett a vége...

Gödön azért kicsit tovább bízhattunk egy elfogadható eredményben. Az első kör után legalábbis nem engedtük át a vezetést (3:3), miután a még mindig lábadozó Mári Sándor (valahogy) legyőzte Gulyás Miklóst. Sajnos a második körben is csak ő nyert (4:6), a harmadikban pedig csak Szász András (5:9).

Az utolsó etapban már nem hibázhattunk volna, de hamar kiderült, hogy ezen a napon az egy pontot sem érhetjük el: a hazaiak kihasználták, hogy tompán, fáradtan játszva, jóval kevesebbet nyújtottunk a megszokottnál. 


A kissé levegőtlen gödi teremben tehát továbbra sem megy nekünk, de a tavaszi visszavágón, reméljük, meg tudjuk szorítani jó erőkből álló vetélytársunkat.


Ebben a túrában kevés örömünk volt: ez az óraszerkezettel összekötött mini péküzem volt az egyik



A megye B 9. fordulójában:

Gödi SE III. - Albertirsai SE I. 11:7


Részletes eredmények ITT.

2016. november 29., kedd

Vajk Kupa

Felnőtteket és gyerekeket hív versenyezni a budapesti Vajk-sziget Általános Iskola december 10-én és 17-én. A hír azért érdekes a számunkra, mert az intézménnyel mi is kapcsolatban állunk. 


A XVIII. kerületi iskolában évek óta pingpongoznak szakköri keretek között a tanulók. Bár a rendelkezésre álló eszközök korábban elég szegényesek voltak, a vajkosok szép eredményeket értek el a kerületi diákolimpiai versenyeken.




Idén A Sport legyen a tied! program keretében versenyasztalokat, adogatógépet, ütőket, labdákat nyertek a szövetségtől. Ennek és az ott dolgozók elhivatottságának köszönhetően mintegy 90 alsós és felsős diák kezdett el asztaliteniszezni!





Az első Vajk Kupa 2013-ban volt, így decemberben már negyedik alkalommal várja az iskola a sportág szerelmeseit - elsősorban az iskolához kötődő családokat, de az Albertirsai SE képviselőit, barátait is. 

Szakosztályunk ugyanis a Vajk-sziget sportági partnere: közreműködünk a gyerekek képzésében, idővel valószínűleg a versenyeztetésükben is.





A 2016-os Vajk Kupa versenykiírása az iskola ún. Diákblogján olvasható. 








2016. november 24., csütörtök

Átmenetileg módosul a gyerekedzések rendje

A megyei bajnokság C osztályában szereplő csapatunk hazai pályán vívja utolsó két őszi mérkőzését. Emiatt a gyerekek programján is változtatnunk kell.    





November 25-én a listavezető Dunakeszi, egy héttel később, december 2-án Százhalombatta lesz az ASE II. ellenfele. Mindkét találkozó 18:30-kor kezdődik.

A bajnoki meccsek időpontjában nem tarthatunk edzést a gyerekeknek, ezért a pénteki csoport tagjait is a hétfői foglalkozásra várjuk november 28-án és december 5-én. 

Fontos: ezek az alkalmak 18-tól 19 óráig tartanak! Az eredeti hétfői csoport tagjait mindkét napon 19 órára várjuk. Az ő edzésük is rövidebb, szintén egyórás lesz.

Az edzések december 9-től újra a szokásos rend szerint zajlanak majd. 


Csikócsapattal Györgyén

Magánéleti elfoglaltság miatt hárman is hiányoztak a megye C-s csapat november 12-én lejátszott bajnokijáról. A Gecser Zsolt, Kovács László, Szelei Mihály triótól óvatos becslés szerint is 8-10 egyéni győzelmet várhattunk volna Tápiógyörgyén.


Ami rövid távon talán hátrányt jelent, az hosszabb távon feltétlen előny, hiszen nevezettek távollétében a szokásosnál több fiatal játékos kaphatott lehetőséget. Valamennyiüknek ez az első idénye, négyen összesen 38 egyéni mérkőzést vívtak a 8. forduló előtt. Ebből 23 Kovács Tibor nevéhez fűződik, így teljes joggal köszöntötte ő a mérkőzés előtt a csapat nevében a hazaiakat. Tibi aztán párosban is "beköszönt", miután Burka Zoltánnal magabiztosan szállították első pontunkat.


Kovács Tibor (kékben): három egyéni diadal! 


A náluk is harmatosabb korú duóban a 2002-es születésű Kőházi Eszter képviselte a rutint a 2004-es Mári Menyhért oldalán. Ők, vállalható körülmények között, alulmaradtak vetélytársaikkal szemben (1:1).


Mári Menyhért Buzás Norberttel küzd 


Később, jónéhány évtizednyi korkülönbséget eltüntetve, Eszter és Menyus is legyőzte Lakatos Józsefet, de nem vallottak szégyent a többiekkel szemben sem. Mindkettejüknek volt sansza további skalpok begyűjtésére is - sajnos be kellett érniük egy-egy győzelemmel.


Kőházi Eszter Lakatos József ellen megszerezte második egyéni győzelmét 


Burka Zoli kettőt, Kovács Tibi hármat tett a közösbe, azaz minimális különbséggel ugyan, a sportszerűen pingpongozó, a mieinkhez hasonlóan motivált györgyeiek nyertek végül.


Burka Zoltán izgalmas meccsen verte Galvács Andrást


A 8:10-es végeredmény dacára csupa pozitívumot írhatunk összegzésként. Mindenki a pillanatnyi tudásának megfelelő színvonalon, nagy alázattal játszva bizonyította, hogy számíthatunk rá a jövőben. 

Sőt, a jelenben is.



A megye C 8. fordulójában:

Tápiógyörgyei ASK III. - Albertirsai SE II. 10:8


Részletes eredménysor ITT!

2016. november 17., csütörtök

Necces meccs

Az ASE I. a vele azonos pontszámmal álló Gyált fogadta a megye B 8. fordulójában.


Nem a legkedvezőbb előjelekkel vártuk a találkozót. Az előző heti súlyos vereség (2:16 a listavezető ellen), valamint betegség és néhány kisebb sérülés is nyomot hagyott a csapaton.

A GYASE II. sosem volt könnyű préda, idén ráadásul kifejezetten jól szerepelnek, jól is játszanak. Mindezek ellenére mindenképpen győzni akartunk. 



Amikor még bármi megtörténhet



Ehhez a két párosból muszáj volt hozni egyet: a Szász - Mári pár sikerrel is járt, bár 2:0-t követően majdnem elúszott egy fontos pont...

A hullámzó teljesítmény Mári Sándor egész esti teljesítményére jellemző volt. A(z egészségügyi) mélypontot a Sápi Miklóssal vívott mérkőzése jelentette, amit sportolásra alkalmatlan állapotban vívott és nyert meg 3:2-re. A másik három küldetést, valamivel jobb passzban, de unalmas céljátékkal sikerült teljesítenie.  

Szintén négyet hozott a vállfájós Tímár Gyula. Neki is volt egy látványos feltámadása: 0:2-ről verte Sápi Mikit. (Aki, amúgy nem rossz játékkal, három döntő szettet bukott el csütörtök este.) 

A pároson kívül két nélkülözhetetlen egyéni partit tett a közösbe Szász András, és sokat dolgozott a vetélytársak vitalitása ellen Singljár Mihály és Váradi Gyula is, hiszen nem adták olcsón a bőrüket.


Azt el kell ismernünk, hogy csapat szinten játszottunk már jobban, és olykor az erősen rezgő lécet a szerencse tartotta a helyén.  

De nem adtuk fel mínusz két szettnél, 3:9-es állásnál sem, vagyis tettünk is azért, hogy így legyen.     



A megye B 8. fordulójában:

Albertirsai SE I. - Prémium Gyáli ASE II. 11:7


Részletes eredmények ITT!

2016. november 14., hétfő

A Dunánál

Nem voltak vérmes reményeink az élbolyhoz - vagy a középmezőny elejéhez - tartozó Dunaharaszti MTK III. vendégeként. Az ilyen összecsapások azonban mindig magukban hordozzák a tapasztalatszerzés, a tanulás lehetőségét. 






Ha úgy vesszük, ezúttal minden előfeltevésünk igazolódott. A hazaiak a párosok után (1:1) fokozatosan elhúztak, és az eredményt tekintve elég meggyőző fölénnyel nyertek.

Ugyanakkor 2-3 győzelem biztosan bennünk maradt. Sok szoros szett úszott el apróságokon - mint a dinnyehéj -, és a megye B-s rutinnal rendelkező Kovács László három mínusza sem feltétlen reális. (Laci nem éppen fitten versenyzett, így nem tudása javát nyújtotta.) Azaz valamivel több volt ebben a mérkőzésben is. 




A jobbtól elszenvedett vereség ellenére ez a meccs csak megerősítette, hogy érdemes volt elindulni a megye C-ben is. Megbízható, tisztességesen versenyző és törekvő csapatunk van. Ez előbb-utóbb a statisztikánkon is meglátszik majd.


A megye C 7. fordulójában:

Dunaharaszti MTK III. - Albertirsai SE II. 14:4


Részletes eredmények ITT!

További képek az ALBUMBAN!

József Attila kétszer is felidézett költeménye pedig ITT, Kaszás Attila előadásában.  

2016. november 13., vasárnap

Felejtsük el!

Nem bírtunk listavezetővel. A bajnokság 7. fordulójában elszenvedte első vereségét megye B-s csapatunk. 


 Az Őrbottyáni Csapatok SE II. már most biztos feljutónak tűnik, a jelenlegi második gödieket is 15:3-ra verték. Azaz a mezőny vitathatatlanul legerősebb együttese látogatott hozzánk november 3-án. 

Mi magunk is csak abban bíztunk, hogy legalább szoros meccset tudunk játszani velük; erre azonban csak az egyéni mérkőzésekig volt esély.

A két párost ugyanis mi nyertük. Akkor nem gondoltuk, hogy ezzel el is lőttük minden puskaporunkat. 

Az első egyéni kör négy zakója azért sejteni engedte, hogy nem sok örömünk lesz ezen az estén. Összesen két szettet csíptünk el: Singljár Mihály 2:0-ás előnye is kevés volt Varga Szabolccsal szemben.


Egy időre hátat fordítottunk a győzelemnek

Gondjainkat tetézte, hogy a több napja vírusfertőzéssel bajlódó Mári Sándor nem tudta folytatni a játékot. Ami azt illeti, sem ez, sem az ismétlődő vereségek nem tettek jót a hangulatunknak. Tulajdonképpen csak a legutolsó párosításban volt benne a harmadik kis siker, de - jellemző módon - a végén az is kicsúszott a kezünkből. 

Kesergésre persze sem ok, sem idő nincs, hiszen a szezon folytatódik, ráadásul rangadókkal. (Időközben egyik közvetlen riválisunkat, Gyált már le is győztük.) 

Az alább olvasható végeredményt pedig mielőbb felejtsük el!


A megye B 7. fordulójában:

Albertirsai SE I. - Őrbottyáni Csapatok SE II. 2:16


Részletes eredmények ITT!

Állt a bál Tápióságon

Természetesen nem valamiféle botrányra utal a cím, hanem arra a pazar vendéglátásra, amiben a C csapat tagjainak és az őket elkísérőknek részük volt október 16-án, a sági csarnokban.  


A megérdemelt hazai győzelemmel záruló találkozóra sok szót nem vesztegetünk. A feljutásra is esélyes ellenféllel szemben helyt álltak a mieink, de a pontszerzésre nem volt esélyük.


Tápióság KSK


A 6. fordulóban vívott meccs kapcsán két dolgot azért érdemes megemlíteni: mindenki játszott egy jót a korábbi válogatott játékos, Karádiné Tihanyi Márta ellen, illetve a Bencsik József felett aratott 3-1-es sikerrel Burka Zoltán megszerezte első egyéni győzelmét a bajnokságban.   


Így készült a hosszú napra Gecser Zsolt (szemben) és Burka Zoli  

  
Az alábbiakat a Tápióság KSK Facebook-oldaláról idézzük:

"A mai napon Albertirsa csapata volt a vendégünk, a velük ápolt régi jóviszony miatt egy jó kis baráti ping-pong fiesztát tartottunk. Soros ellenfelünket Albertirsa II. csapatát ezúttal a Megye B-ben szereplő társai is elkísérték. A bajnoki forduló lebonyolítása után előkerült a kondér, benne Mácsár Jani-féle babgulyással, amit mindenki jóízűen fogyasztott el, hogy aztán új erőre kapva újra előtérbe kerülhessen a ping-pong. Itt már természetesen beszálltak a megye B-s srácok is, és délutánba hajlóan pattogott a labda az asztalokon. Csak a rend kedvéért álljon itt az eredmény: Tápióság KSK- Alberírsa II. 14:4."



Szelei Misi (a háttérben) nem érti, miért nincs még az asztalnál a jókedvű Kovács Tibi

 Így volt, és nagy-nagy köszönet érte, hogy így lehetett!


Barát-Ság

Asztaltársa-Ság



Részletes eredmények ITT!

2016. november 2., szerda

Két pont Vácról

Az előzetes várakozásnak megfelelően biztosan győzött első csapatunk az utolsó helyezett otthonában. A mérkőzésre még október 15-én került sor.


A győzelmet ígérő párosítás ellenére volt ok az izgalomra, mivel egy munkanap délelőttjére, ráadásul idegenbe kiírt találkozó esetén mindig kérdés, hogy lesz-e elegendő játékos, aki szabaddá tudja tenni magát. Végül a megszokott kezdőből csak Mári Sándor hiányzott, azaz majdnem teljes kerettel utazott Vácra a csapat.

Maga a meccs aztán valóban formaságnak bizonyult: az egyetlen vereség 6:0-ás vezetésnél csúszott be, az utolsó tíz párosítás végeredménye egyaránt 3:0 lett.






A Singljár Mihály, Szász András, Tímár Gyula, Váradi Gyula négyest dicséret illeti a magabiztos győzelemért, fiatal vendéglátóikat - és edzőjüket - lelkes játékukért, korrekt és tisztelettudó viselkedésükért. Ez lehet az alapja a váciak jövőt illető reményeinek!  


A megye B 6. fordulójában:

Váci Reménység III. - Albertirsai SE I. 1:17