2016. szeptember 29., csütörtök

Bennünk van a X

Nem friss hír, de jobb későn, mint soha: második mérkőzésünk is 9:9-re végződött a Pest megyei asztalitenisz-csapatbajnokság B csoportjában. Nincs hiányérzetünk, hiszen a megye A-ból kiesett gödöllőiek ellen mindent megtettünk a sikerért. Ennyire futotta.


A vendégek öt játékossal érkeztek, de az ex-albertirsai Biró Bálintot végül nem nevezték. Emiatt nem voltunk csalódottak, a találkozásnak pedig őszintén örültünk.

A másik négy GEAC-os persze Bálint nélkül is erős csapatot alkot. Más és más felfogásban, a legkülönfélébb borításokkal játszanak, azaz roppant kellemetlen ellenfelek. De nem kellemetlen emberek.

A párosok összeállításakor megint újítottunk, és ezúttal hoztuk az egyik meccset. (Ilyenkor persze sok múlik a vetélytársakon, a szerencsés beíráson - ti. a mérkőzéslap kitöltésén - is...)

Az egyeseknél viszont hátrányba kerültünk, mert az első körben három vereséget szedtünk össze. Csak a hajrában vezettünk, miután Váradi Gyula - csakúgy, mint Kakucson - megszerezte 9. győzelmünket.


Kiegyensúlyozott meccs volt, csak Burka Zoltán fotóján billent fel a pálya


Az i-re a pontot nem sikerült feltennünk; sajnos Czóbel Szabolcs türelmes pingpongja Tímár Gyulával szemben is eredményre vezetett.

Egyébiránt vele és Szabó Zoltánnal még boldogultunk valahogy, a vegytiszta támadóstílust képviselő Kecskés Róbertet mindannyian legyűrtük, ám Galli Zsolttal - és az ütőjével - egyikünk sem bírt. Csak Tímár Gyuszi szorongatta meg, ő viszont nagyon.  


A megye B 2. fordulójában:

Albertirsa SE I. - GEAC V. 9:9


Részletes eredmények ITT.

A mérkőzés fotói ALBUMUNKBAN.


A harmadik fordulóban megszereztük első győzelmünket. Hamarosan a Hévízgyörk elleni találkozóról is beszámolunk.

2016. szeptember 19., hétfő

Megye C: csak könnyedén!

Fölényes győzelmet aratott az ASE II a bajnokság 2. fordulójában.


Tudtuk, hogy a csemőiek két csapata között jelentős a tudáskülönbség, és úgy készültünk, hogy először az erősebb keret ellen mérkőzünk. Természetesen saját csapatunkat is ennek az információnak megfelelően alakítottuk ki. 

Csak a meccs napján, amikor már mindent megszerveztünk, derült ki, hogy tévedtünk. Így aztán nem volt sok izgulni valónk; a vendégek 10:0-ás állásnál érték el egyetlen sikerüket. 


Gecser Zsolt játszmát sem vesztett (Fotó: Garami Zsolt)


A találkozó feltétlen pozitívuma, hogy újabb sportszerű, lelkes pingpongosokat ismertünk meg, és két abszolút újoncot is avattunk.

A 2004-es születésű Mári Menyhért párosban mutatkozott be (Szelei Mihály oldalán), a 2002-es Kőházi Eszter pedig két egyénit játszott. Az elsőn túlságosan izgult, így az egyébként ügyes Mészáros Bálint legyőzte őt. Második meccsén viszont - tudása javát nyújtva -  3:1-re nyert.    


Kőházi Eszter állította be a végeredményt (Fotó: Garami Zsolt)


A megye C 2. fordulójában:

Albertirsai SE II - Csemői Palotás SE II 17:1


Részletes eredmények ITT!

További fényképek ALBUMUNKBAN! Ezeket a fotókat is Garami Zsoltnak köszönhetjük!

2016. szeptember 14., szerda

A második forduló elé

Mindkét csapatunk hazai környezetben találkozik soros ellenfelével a Pest megyei asztalitenisz-bajnokságban.


Az ASE I. az A csoport egyik kiesőjét fogadja. A csütörtökön 19 órakor kezdődő mérkőzés esélyese a Gödöllői EAC V., amely az első fordulóban fölényesen verte az újonc Telkit (14:4).

Ők, úgy látszik, egyben vannak, míg nálunk elég sok a nyitott kérdés még most is. Ám ha csak a játékkal törődünk, szoros eredményt érhetünk el.

Az egy szinttel lejjebb szereplő ASE II. a Csemői Palotás SE II. - ez az erősebb csemői gárda - ellen szeretné megszerezni története első győzelmét. Nyilván valami hasonlóban reménykednek a vendégek is, tehát nagy csatára van kilátás pénteken este héttől is.


Kovács Lacira nagy feladatok várnak a héten (Fotó: Garami Zsolt)



2016. szeptember 12., hétfő

Pontmentés a nyitányon

Döntetlennel rajtolt megyei másodosztályú csapatunk. Az eredménnyel mi lehetünk elégedettebbek.


A kakucsiak a tavaszihoz hasonló összeállításban szerepeltek, míg nálunk változást jelentett, hogy Váradi Gyula kezdett Szász András helyén, illetve a bajnoki szünetben újragondoltuk párosaink összetételét is.

Utóbbi döntés helyességét az első mérkőzés nem igazolta, hiszen mindkét kettősünk sok hibával játszott, és vereséget szenvedett. Kár, mert mindkét meccsben több volt...

Két egységnyi előnyüket azután egészen a hajráig kitartóan őrizték a hazaiak. Sőt, Mandovics Gergely révén az utolsó egyéni kört is győzelemmel kezdték, amivel az egyik pontot be is biztosították maguknak (6:9). 

Nekünk viszont már nem fért bele több vereség, mert a másik pontról nem szívesen mondtunk volna le... Mári Sándor ennek szellemében hozta is soros partiját - három szoros szettben - Vancskó Ádám ellen. Fordulatosabb meccset vívott Singljár Mihály Csernák Attilával, de a végén ő is örülhetett, mert döntő szett 9:9-nél higgadtabb volt vetélytársánál. Közben a másik asztalon Váradi Gyuszi és Skodák István gyűrte egymást, szintén egy idegborzoló pingpong-thriller keretében. Végül törteli barátunk nyert, amivel sokat javított már-már gyászosra forduló hangulatunkon. 

Ez érthető is: jól játszó ellenfél otthonában, veszni látszó párharcot mentettünk döntetlenre.


Váradi Gyula bemutatkozott, s végül fontos győzelmet aratott (Fotó: Garami Zsolt)


A megye B 1. fordulójában:

Füstcsőmester Kakucs KSE II - Albertirsa SE I 9:9


Részletes eredménysor ITT!

2016. szeptember 7., szerda

Tanulópénz

Vereséggel kezdett második számú csapatunk a Pest megyei asztalitenisz-bajnokság C osztályában.


Roppant hálátlan feladatot jutott a Gecser Zsolt, Kovács László, Kovács Tibor, Szelei Mihály kvartettnek, hiszen az élklubok fiataljainak gyors, precíz, iskolázott játékára rendszerint, és különösen első nekifutásra, nehezen talál ellenszert a magunk fajta amatőr. 

Sajnos ez volt a helyzet a múlt pénteki, ceglédi mérkőzésen is; leginkább csak azt volt mód megállapítani, hogy a hazaiak újonckorú játékosai  máris elég széles technikai repertoárral rendelkeznek... 


Egy fontos dokumentum: az első páros meccsek az ASE II történetében (fotó: Kovács Dániel Tamás)


Ennek megfelelően csak egy aprócska győzelmet jegyeztünk, mégpedig Gecser Zsolt révén, aki - jellemzően - az ellenfél egyetlen felnőtt versenyzőjét gyűrte le.   

De semmi gond! Tapasztalatszerzésnek ez a kirándulás is jó volt, és talán egy kis sikerélményre sem kell soká várni. 

Meglehet, csak jövő péntekig, amikor a Csemő II látogat Albertirsára. 


A megye C 1. fordulójában: 

Szuperinfo - CVSE IV - Albertirsa II 17:1


Részletes eredmények ITT!

2016. szeptember 6., kedd

Vigaszági bronz a Reménységek Kupájáról

Patinás helyszínen, a Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban került sor az idei Reménységek Kupájára. A második alkalommal meghirdetett versenyen a 2015-ben vagy idén leigazolt gyerekek vehettek részt. Mi két fiút neveztünk, mindkettőt az összevont U12-U13-as korosztályban.Nem csak Mári Menyhért és Kőházi Péter, hanem az ASE is most szerepelt először országos versenyen!


Az összevont kategóriában elindult 16 fiú mellé - a több játéklehetőség érdekében - besorsolták a három lány résztvevőt is. 

Mindkét irsai fiatal elfogódottan kezdett, amit főleg Menyhért bánhatott, mert reális esélye volt a nyolc közé  kerülésre. (Így is csak a szettarányon múlt a kvalifikáció.) Később még egy megingása volt, hiszen a vigaszág elődöntőjében sokat hibázott, de az alsóházban megszerzett harmadik hellyel és a viszonylag jó játékkal elégedett lehet. 


Mári Menyhért (szemben)


Az elégedettségre Petinek is van oka, mert bár nehezen lendült játékba, az utolsó két meccsre elkapta a "versenyláz", és megmutatta, hogy van tehetsége ehhez a játékhoz.


Kőházi Péter (szemben)


Tehetség dolgában egyébként sem maradunk el a többi klubtól; a fő különbséget az edzésre fordított idő jelenti... (Itt szeretnénk megköszönni az Intermas Eastern Europe Kft. támogatását, amely lehetővé tette, hogy a gyerekek közül néhányan a szokásosnál picivel többet gyakorolhattak a nyár folyamán.)   


A játékon kívül még egy élményben részük lehetett a fiúknak: találkoztak, sőt beszélgettek is a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Faházi Jánossal, a sportág egyik emblematikus alakjával, akitől  - nem mellékesen - értékes tanácsokat kaptak.  


Irsaiak "Janikával", azaz Faházi Jánossal

A MOATSZ beszámolója a versenyről: Reménységek Kupája 2016.

2016. szeptember 1., csütörtök

Hajrá!

Ma kezdi meg szereplését második számú csapatunk a Pest megyei asztalitenisz-csapatbajnokság C osztályában. 





Az először induló Albertirsai SE II Cegléden áll asztalhoz. Ellenfele a CVSE IV. csapata lesz, a találkozó 18 órakor kezdődik. Az egyébként sporttörténeti jelentőségű esemény mellett se feledkezzünk meg arról, hogy vasárnap a megyei másodosztályban is megvívjuk első mérkőzésünket, mégpedig délelőtt 10 órától Kakucson. (A teljes sorsolás - NBIII-tól megyeháromig - ITT tekinthető át.)  

A szezont bizakodva várjuk, hiszen keményen készültünk egész nyáron. Hogy mennyire, azt Garami Zsolt augusztus végi edzésfotói is bizonyítják. 



Tényleg harapnak a fiúk


Az album további képeiért KATTINTSON!